A végtől indulunk

December eleje

Sziasztok! A nevem Kawachan. Pontosabban, így szólít mindig mindenki. Kérdezheted miért, de talán csak ez épült be a köztudatba. Amikor bekerültem a Sweet Amoris gimibe ott sem értettem, hogy "jöttek rá" erre a megszólításra. Az eredeti nevem Yumino Kawatsuki. Nem lett volna bárki számára egyértelműbb "Yumi"-ként hívni? Nem mintha problémát csináltam volna valaha a megszólításokból, pusztán elég különösnek találtam.
Átlagos iskolai nap vette kezdetét ismételten. Mondhatnám, hogy érdekelnek a félévi vizsgák, de még csak másodikosok vagyunk a gimiben. Úgy véltem, most még ki jár nekem a kamaszkori szabad élet. A maradék két évben úgy is keményebben kell majd tanulni.
- Jó reggelt Kawachan! - köszönt rám Melody, amint betettem a lábamat az iskola kapun. - Felkészültél a mai dolgozatra?
- Pont én ne készültem volna? Ugyan, ne nevettes... A kisujjamból kirázom - egy nem létező magabiztosságot mutatni egy sérülékeny személynek talán túlzás, de ez a fajta hozzáállás még mindig jobb, mint bevallani, hogy készült a halál a mai napra.
Tegnap összeültünk a srácokkal (Nataniel, Kentin, Rosalia, Amber, Peggy) és társasoztunk egy jót. Nem régiben szereztem be a Bang! kockajátékot, ami lényegében egy sheriff vs bandita harc volt. Jól éreztük magunkat, ittunk egy keveset majd mindenki távozott.
- Szóval nem aggódsz a vizsgák miatt? - lépett oda hozzánk Priya és átkarolta a nyakam.
- Csak az aggódik, akinek van miért. Én elég stabilan állok ahhoz, hogy ne kelljen félnem - ez a határozottság, olyan büszke vagyok ilyenkor magamra. Ilyen jó szerepet alkotni. Az általuk "ismert" Kawachan, valójában teljesen más, mint amilyennek látják. Kérdezhetnéd, hogy ennek mi az oka? De választ neked kell keresni. Nem, nem akarok szemétlenni, sem álszent. Csupán nem kell lássanak egy olyan arcot, amit csak egy ember ismerhet meg.
- Akkor jó. Mond csak Melody, mikorra is kell hozni a karácsonyi bulira a pénzt? Teljesen kiment a fejemből és Kim mondta, hogy már nagy szervezésekben van. Elvileg megvan már a zenekar...
- Ohh, és ki fog játszani? - szólt közbe Melody. Tudta, hogy egy ilyen partyra nem csak a suliból jönnek diákok, úgyhogy fokozottan vigyázni kell majd az embernek a saját értékeire.
- Természetesen Lysander, Castiel, Roberto (dobos, de másik suliba jár) és Tofu.
Felkaptam a fejemet. Tofu? Ez meg milyen név? A kutyámat se nevezném el egy kajáról... Na jó, de, lehet. Ha nagyon hasonlítana rá akkor talán.
- Sziasztok! - érkezett meg Iris is a társaságunkba. - A buliról beszélgettek? Mikorra is kell hozni a pénzt?
Priya elnevette magát. Bizonyosan örült, hogy Iris is ennyire szeleburdi.
- Úgy beszéltük, hogy legkésőbb jövőhét szerda. Mivel csütörtök már meghirdetjük. Plakátolunk, megosztjuk az iskola Facebook oldalán - mondta el a tervet Melody.
- Meg van már a plakát terv? - kérdezősködött Iris.
- Igen, Viola dolgozza ki a holnapi napra nekünk és utána azt sokszorosítjuk majd.
A tervezések és szervezések fázisa mindig is nagy izgalommal járt. A tavalyi buli, ami igazából nem is nevezhető annak, mert nem volt se zene se semmi, csak összeültünk, beszélgettünk és társasoztunk. Próbáltam nem bonyolult játékkal előállni, úgyhogy egy kereskedős játékkal álltam elő, amit a társaság viszonylag hamar megértett. Tanárok is voltak jelen, úgyhogy senki nem mert alkoholt fogyasztani, legalábbis a jelenlétükben. Volt alkalom, hogy párszor sunyiban bementek a mosdóba és ittak egy-egy pohárral, amíg valaki kint figyelt,vhogy nem közeledik e tanár. Nagyon vicces volt külső szemlélőként nézni őket.
Hamarosan hallatszott a csengő szó, ami ebben az esetben nálunk egy picit más volt. Egy dallam szólalt meg és közben kiabálták, hogy kinek hányas teremben van órája. Még jó, hogy olyan túl sok osztály nem volt.
- Akkor majd beszélünk még lányok! - intett Priya majd karomba karolva (?) mentünk fel a lépcsőn a technika terembe.
- Jó reggelt hölgyeim! Látom nagyon jó kedvük van ebben a hideg évszakban is - kedvesnek mondható személy volt a technika tanárunk. Nagyon leleményes és mindig belát a dolgok mögé.
- Jó reggelt tanár úr! - köszöntünk, kicsit sem zavartan, majd beléptünk a terembe.
- Szép reggelt mindenkinek! A mai órán ismét elővesszük a múlt órai feladatokat. Kérlek vegyétek ki őket a dobozokból - mindenki a polchoz sétált és kivette a saját kis agyag figuráját.
- EZ MICSODA?! - kiabált fel Amber. - Hiányzik az egyik karja a babámnak. Ezt nem hiszem el... Ki csinál ilyen szörnyűséget?!
- Ne aggódjon egy percig sem. El tudjuk készíteni újra a kezét. Castiel, kérem, segítsen a hölgynek.
Mi sem volt egyértelműbb, hogy a "vöröske" garázdálkodott. Ki gyanusítaná meg végül is? Amilyen erőszakos állat, valószínűleg, ha nem tanár kéri meg azonnal lecsap és kivégzi áldozatát. Azért jelen pillanatban jót kacagtunk rajta.
- Tch... Nekem aztán semmi közöm ehhez. Nem értem miért pont nekem kéne a szőke libának segíteni helyre rakni a bábuját. Világosan egyértelmű, hogy nem fog egyben maradni, ha ilyen vékonynak csinálja. Csoda, hogy a másik keze fenn maradt - próbált szurkálódni, de semmi haszna nem volt. Közben nekikezdett, hogy elkészítsen egy böhöm nagy kart a régi helyére.
- Tudja mit tanár úr... Mégsem kérek hozzá segítséget. Castiel csak pazarolja az anyagot. Ez látszik a saját gyíkján is, amire muszáj volt tüskéket tegyen... - ment az adok-kapok. Nem tudom mikor lett vége igazából. Annyi biztos volt, hogy Amber babája új kezet kapott és hasonló volt a régihez.
- A mai nap is jól indul Priya... - sóhajtottam. Néha már nagyon unalmas voltnaz osztály. Az elején még jó volt, mert nem ismertük egymást. Most pedig, ha nem lenne Priya itt szét unnám az agyamat. Az ilyen és ehhez hasonló pitiáner veszekedések sosem tudtak valójában érdekelni. Egy igazi nagy bunyó kellett volna... Oh, nem említettem? Minden második nap kondizom. Habár ott rendszeresen találkozom Castiellel és Kentinnel, mégis, csak egyikükkel vagyok jóban. Persze, ez nem azt jelenti, hogy az ő kapcsolatuk nem olyan jó mint egy málnásbokor. Megértőek egymással és általában egymáson vezetik le a napi feszültséget. Természetesen nem verik kék-zöldre egymást.