Lovagjaim

Mikor kiléptem az irodából Priya várt előtte.
- Na mizujs? Mi történt? - faggatózott, szinte már nem tudtam eldönteni, hogy követel vagy aggódik.
- Majd elmesélek mindent. Most programunk van! - ragadtam karjába és megindultunk a csarnok felé.
Egyre csak gyűltünk és gyűltünk odabent. A DÖK tagok tereltek minket sávokba és adtak a kezünkbe egy-egy táblát, aminek volt egy piros és egy fehér oldala.
- Gyanítom a piros a nem, a fehér az igen - állapította meg Alexy. - Nagyon érdekes szín választás mindenesetre. Szerintem a kék és sárga jobb lett volna.
- Akkor pláne nem tudnánk melyik-melyik... - dörmögte Rosalia.
- Hm? Mondtál valamit? - csodálkozott el kék hajú barátunk.
- Áh, csak Rosalia is izgatott mi fog vajon történni? Ugye? - ugrott hátulról szinte már a nyakába Letti.
- Letti?! Te mit csinálsz itt? Azt mondták nem jössz a héten, mert beteg vagy.
- Igen-igen, de az üzenetben az volt, hogy ha nem vagyok kórházban jöjjek be. Márpedig nem vagyok. Szóval csak kibírom majd valahogy. Annyit viszont megkegyelmeztek nekem, hogy ne kelljen azonnal reggel itt lennem. Hagytak pihenni egy picit tovább - szinte már egy szívesség irányába hajlott el ez a dolog. Lehet, hogy Human fizetett neki? Bár... Letti nem szegény családból származik, úgyhogy ezt kötve hiszem. Akkor mivel tudta vajon őt befolyásolni? Letti a napokban nem is volt fent a közösségi oldalakon. Biztosan felhívta. Még reggel mikor megnéztem akkor sem mutatta, hogy fenn lett volna. Lehet csak ma reggel tudta meg mi lesz ma? A szülei kora reggel járnak dolgozni, este érnek haza, nem valószínű, hogy feltűnik nekik, a lány eljött iskolába. A valódi indokot ugyanakkor nem ezek jelentették.
- Már hiányoztál cica virág, de csak ez miatt nem kellett volna bejönnöd. A koncertemre legyél jobban, a többi dolog mellékes - jelent meg Castiel és hátulról átölelte Lettit. Nem említettem volna? Együtt vannak, fogalmam sincs mióta. Nem most kezdődött a kapcsolatuk, ennyi ami biztos.
- Ugyen! Ne aggódj Castiel! Már sokkal jobban vagyok. Amúgy is jöttem volna már hétfőn.
Ott hagytuk volna őket enyelegni, de már kezdődött is a következő része a napnak.
- Figyelmet kérek minden diáktól! - indította el Ryan a "műsort". - A tábláitok fogják szolgálni a válaszaitokat. A kivetítőn - mutatott a háta mögé - mindig lesz két válasz lehetőség. Az egyik piros színű lesz a másik fehér. Amelyik válasz a szimpatikusabb azt a részét a táblának tartsátok fel! - elég egyszerűnek hangzott. Majd... Kiderült mire ment ki a teszt. Kiírták egy szövegdoksiba a hasonló válaszokat. Nem említettem, de a teszt maga névtelenül zajlott. Így viszont... Egyértelműen ki lehetett deríteni ki, mit talált jobbnak és hasonló. Volt ugyan olyan ember, aki nem szavazott egyes körökben. Nem szóltak érte, hisz lehet ő más választ írt, vagy más indokot. Ugyanakkor így már tényleg nem értettem, miért volt önálló válasz, meglévő helyett. Bár akkor kezdhettük volna rögtön ezzel a tábla módszerrel is, az igaz.
Kérdések itt már nem voltak. Csak egyszerű szöveges válaszok, amik hozzáteszem, nagyon általánosan voltak megfogalmazva. A lényeget kiemelték a válaszainkból. Legalábbis úgy tűnt.
Én minden döntést megtudtam hozni és ahogy láttam Priya-nak sem esett nehezére, mégha volt olyan is, amiben nem értettünk egyet. Van önálló véleményünk, ennyi az alapja egy barátságnak. Ilyenkor mindig mosolyogtunk a másikra. Bár ő megszavazta volna a koedukált mosdót, de a többség szava döntött, úgyhogy ez nem valósulhatott meg.
- Ezennel vége a szavazásnak! Mindenki hazamehet.
- Nem érzem a lábam... - visított fel Amber. - Nem hiszem el, hogy ennyi időt vett ez igénybe. A teszt sokkal könnyebb volt.
- Egyetértek - rogytam térdre, mire Kentin keze nyúlt értem. - Ke...Kentin... Nem bírom, hagyj itt! Menekülj...
Szinte már hallottam kacagását amikor felvett a karjába. Szerencsére ez már nem okozott kellemetlen szituációt. Két kondizó embernek nem mertek beszólni, hogy úgy néznek ki mint a szerelmesek, holott nem is azok.
- Jövő héttől akkor lábra eddzünk Kawachan! Készülj fel! - tért be körünkbe Castiel. - Nem várhatod el Kentinnel, hogy mindig elcipeljen ahányszor egy picit tovább kell ácsorogni. A múltkor is, mikor vártuk a vonatot és nem voltak szabad ülő helyek sehol, nem bírtál 20 percet állni egyhelyben.
Nem kicsit hozott zavarba Mr. Vöröske.
- Rendben, megértettem.
- Ne bántsátok Yumi-t. Mindig ti erőltetitek a karra edzést, persze, hogy ő is hanyagolja a lábát. Bár belegondolva, általánosban nagyon jó futó volt. Mi történt? - mindenki csodálkozott amikor Ryan a körünkbe lépett.
- Áh!!! - kiáltott fel egyszerre Kentin és Castiel.
- Eddig nem is ismertem fel tanár úr! - esett ámulatba Kentin.
- Igen, én sem. Mit csinált, hogy ennyire megváltozott a külseje? - álmélkodott Castiel.
- Most, hogy belegondolok... Mintha régebben egy picit hosszabb haja lett volna... - fejtegette "lovagom".
- Ohh, tényleg! Ha jól rémlik akkoriban csak kontaklencsét viselt, nem szemüveget. Ezért volt olyan különös. Illetve nem volt még ennyi izom magán. Jól kikupálódott.
- Haha! Köszönöm fiúk! Nekem is átkülditek majd az edzés tervetek? Ha tudok akkor majd csatlakozom néha én is.
Nagyon boldogok voltak látszólag, illetve az én arcomon is letörölhetetlen jókedv ült. Priya hamar felfigyelt rá, bár gyanítottam, hogy félre érti a helyzetet. Na se baj, lesz alkalmam elmondani neki részletesen mindent.
- Tegyétek csak le. Majd én elviszem haza.
Bólintottak a srácok. Kentin letett engem. Egy pillanatig ugyan nem éreztem a lábam, de hamar jobb lett. Természetesen ameddig el nem pakolnak így is, úgy is le kellett volna rakjon, de, ennek köszönhetően, most más vonalat vett fel a történet.
- Nem úszod meg, hogy segíts - lökte vállon Kentint Castiel.
- Nem, de ez van.
- Héj Kawachan! - kiabált nekem Rosalia. - Gondoltam elköszönök tőled mielőtt elindulok a buszhoz. Korábban is megy, úgyhogy rohanok el.
- Rendben van. Szia Rosalia, jó hétvégét!
- Köszi, neked is.
Megöleltük egymást, majd eltűnt a szemünk elől. A fiúk mentek segéd kezet nyújtani a rakodásban. Én, aki várt csak kiültem a padra. Igen... Csak hát tél van... Amikor már 10 perce voltam egyhelyben meggondolatlanságnak látszott ez a kijövetel. Bemehettem volna vissza az iskolába is. Ryan-nak biztosan vannak cuccai, amiket nem akar itt hagyni, illetve kabát sem volt nála a csarnokban. Annyira meg nem "bátor", hogy egy szál pulcsiban eljöjjön.
Lányok közül senkivel nem találkoztam mikor bementem a suliba. Elmentem a szekrényemhez, kivettem egy manga-t. Nem a kedvencem volt, de amíg várok, addig tökéletes. Egy srác volt a kulcs szereplője, aki bekerül egy egykori lány iskolába, ami a következő évtől már koedukált lett. Gondolhatnátok mennyire perverz story is lehetne ebből, de épp ellenkezőleg alakult. A lányoknak jár szinte csak "rossz" gondolatokon a fejük. Ugyanakkor okoz vicces jeleneteket néha egy-egy elgondolás. Tetszetős, de nem sorolnám a kedvenc kategóriába. Az, hogy miért vettem meg... Kellett valami, amit Kentin vagy Castiel hajlandó elolvasni. Messze elzárkóznak ettől a kultúrától. Arminnak túl sok volt a perverzség benne és hamar beadta a kulcsot. Ellenben két barátomnak bejött a dolog, mégha csak röviden is mondták el a véleményüket.
- Na? Mehetünk Yumi? - rázott vissza a valóságba a kellemes hang.
- Ohh... Sajnálom, elbambultam - vakartam a fejem, majd vissza tettem a manga-t a helyére. - Induljunk!
Újra nosztalgikus érzés kapott el és mikor kiértünk az iskola kapun akarva, akaratlanul is belé karoltam a kocsiig.
- Bátyó! Nagyon örülök! Nagyon! - igen... Ezt a jókedvet, mások nem kaphatják meg tőlem. Kevés van belőle.
- Én is örülök hugi, na, de engedj és szállj be.
- Tényleg - kezdtem bele miközben nyitottam az ajtót és beültem -, hogy hogy felajánlottad, hogy elviszel? Nem félsz, hogy félre értik?
- Túl sok a szó ismétlésed. Mi miatt kéne aggódjak? Nem te vagyok Yumi. Én nem félek azért, ami nem következik be. Úgyhogy csigavér.
Egy picit meglepődtem, teljesen igaza volt. Túl komplikálom a helyzetet.