Party

Nem sokkal érkezhettem anyu után, ugyanis épp csak elkezdte lepakolni a holmijait.
- Ma sem vittél kulcsot Yumi? - kérdezte, szinte már nevetve rajtam, vagyis inkább a tényen, hogy mindig elfelejtem.
- Nem csak az... Emlékszel? Pár éve volt egy nagyon jo barátom, akivel eljártunk edzeni Castiel-lel és Kentin-nel. Vissza költözött ide, tudod, pár házzal mellettünk volt egy gyönyörű, picit ugyan drágább lakás. És ma hamarabb végeztünk a suliban, így Rosalia meg én segítettünk neki. Ryan-nek hívják mellesleg.
- De nem azt mondtad, hogy így hívják az új igazgatót is? - lepődött meg. - Vagy csak véletlen egybeesés?
El elmélkedtem egy pillanatig azon, hogy "füllentsek" vagy sem, de előbb-utóbb úgy is kitudódott volna minden. Az én hibám volt, hogy mindenek előtt beszéltem róla. Márha ezt tekinthetjük hibának. Éppenséggel voltak dolgok, amiket megkönnyített.
- Igen. Ryan elment újra egyetemre amikor 8.-os voltam. Most visszajött és mint kiderült ő az új igazgató. Nem kis meglepődés volt nekem is, gondolhatod anya. Ugyanakkor szembesültem azzal a ténnyel, hogy nem változott semmit azóta. Ugyanolyan normális, mint régen - próbálta feldolgozni az információkat, amiket leközlök. Meg volt lepődve, semmi kétség.
- Ha tudod kezelni és a suliban ugyanúgy tiszteletteljes maradsz vele szemben, szerintem nem lesz semmi baj - megsimogatta a fejem, majd folytatta a dolgait.
Felmentem a szobámba. Rögtön leültem az íróasztalhoz és elővettem a füzetemet, a telefonon megnyitottam a képeket és veszett másolásnak kezdtem neki. Mire feleszméltem, hogy nem érzem az ujjaimat ránéztem az időre is.
- Mi? 8 óra...? Ahh... Alig várom a hétfői edzést... Pláne, ha tud jönni Ryan is. Remélem a srácok nem felejtik el elküldeni neki az edzés tervet. Megtehetném én is, de nem emlékszem a többi napra. Hamis információt leközölni, pedig olyan mint zsákba macskát árulni. Vagy bejön, vagy nem.
Megejtettem a szokásos fürdést. Ezt az egyet - meg sok mást is - nagyon a fejembe vésték a szüleim, vagyis a napi tisztálkodás "etiketjét", ahogyan ők nevezték. Természetesen hasznos volt, de akadt alkalom azért, amikor néhány pontot elfelejtettem belőle. Amíg kicsi voltam adódtak belőle kisebb problémák, kis kiabálások, de manapság már nem mondják el mindennap szerencsére mit csináljak. Elég nagynak tartanak már ahhoz, hogy tudják megteszem, amit kértek.
Fürdés után nem pizsamába bújtam. Ennyi tanulás végeztével igazán kijár a péntek esti szórakozás. Hívtam is Priya-t.
- Khm... Jó estét kívánok a hölgynek! Ugye jól sejtem, hogy már várta hívásom és nem pizsamában fekszik az ágyában és sorozatokat néz... - olyan sejtető hangon mondtam, mint ha valóban lehetséges lenne. Priya max filmeket néz meg. Gyűlölte a sorozatokat, mert mindig várni kell az új részekre, ezért pár éve felhagyott már velük.
- Igen, igen. Természetesen. Most nézem a Két pasi meg egy kicsi 43. részét... Ja várj, az nem én vagyok - gúnyos nevetésben tört ki.
- Touche! - én ugyanis szerettem azt a sorozatot, mégha csak akkor néztem, ha a szüleim épp oda kapcsoltak. Magamtól még a tv-t sem nézem, mert nem igazán érdekel, ami benne megy. A kedvenc anime-im vagy túl régiek és nem adják őket, vagy túl újak, és nem ismerik még, vagy! megcsinálják hozzá a francia szinkronizálást... Szeretem a nyelvünket, félre értés ne essék, de az anime az anime. Az csak japán szinkronnal az igazi. Meg ha már annyi időt és pénzt beleöltek egy-egy rész elkészítésbe, ami mondjuk minőséget is produkál, tehát nem csak egy szét folyt, homályos kép... Vagyis illik rá a "nem spóroltunk semmin" elv, nem szeretném, hogy kárbavesszen a munkájuk.
Megbeszéltük, hogy találkozunk a buszmegállóban. Nem, a városban lesz, de ez úgy félúton van mindkettőnktől.
- Mit is vegyek fel a mai kiruccanáshoz...? - ötletek híján lementem és megkérdeztem anyuékat.
- Ne merd azt a kivágott, szakadt ruhát, amit a múltkor láttam! Pláne, ha csak ketten mentek lányok. Minden férfi szereti a könnyen kapható nőket és attól, hogy kondizol nem fogsz tudni elbánni velük! - apám bíztató szavai szinte már elvették a kedvem a party-zástól...
- Ahhh, Freddy! Ne idegeskedj feleslegesen már! - kiabált anyum az idegességtől. - Gyere Yumi! Segítek választani!
Megkönnyebbültem anya szavain és felmentünk a szobámba. Apám csak a fejét fogta.
Végül a választásunk egy piros együttesre esett, ami nem volt túl hivalkodó, viszont valamelyest mégis elegáns tudott lenni. Volt középen egy fekete csík rajta körbe, illetve az alján és az ujjai végén is volt egy fekete bevarrás. Szerettem ezt a ruhát, fél éve kaptam, de eddig csak két alkalommal tudtam felvenni. A hajamat fölfogtuk, amíg anyu kisminkelt, majd visszaengedtük és egy egyszerű koszorúfonásba került.
- Köszönöm a segítséget!
- Igazán nincs mit! Érezzétek jól magatokat - majd távozott.
Megcsörgettem Priya-t. Tudnom kellett hol tart vajon ő.
- Szia! Hol vagyol?
- Most indultam el. Hamarosan ott vagyok a megállónál. Te? Ugye nem vársz még? - a hangjából és a kis kuncogásból ítélve, biztos volt benne nem indultam még el.
- Nem... De most indulok. Egyet se félj! Oda érek hamar!
- Rendben-rendben! Indulás!
Letettem, fogtam egy kis táskát a polcról, beletettem egy kis csomag nedves törlőt, egy csomag papírzsebkendőt, a telefonom, lakás kulcsot - igen, kivételesen gondoltam most rá -, borz tüzet, hátha akadnak kellemetlen alakok, akiket megverni ebben a ruhában kellemetlen lenne, és egy kis pénzt, mert mégiscsak kell mindug valamennyi nálunk legyen. Ezzel a felszerelkezéssel indultam neki a sötétségnek, meg egy kabáttal, sállal és magassarkú cipővel.
- Vigyázz magadra! - mondták majdnem együttesen. Bólogattam és távoztam a házból. Egy kicsit máris felszabadultabbnak éreztem magam. Jól esett végre valóban pihenni és szórakozni.
Mikor a megállóhoz értem Priya már várt.
- Szia csajszi! Akkor mehetünk?
- Már itt vagyunk... Úgyhogy most már menjünk! El fogunk késni!
Castiel-ék koncerteztek a közeli szórakozó helyen. Elég felkapott egy hely volt és elég sokan el is jöttek. Nem találkoztunk annyi ismerős arccal, de akivel igen, annak nagyon örültünk.
- Rosa! - kiabáltunk torkunk szakadtából, hogy áthallatszódjon a mindenen is. Észrevett bennünket és Leigh-el együtt csatlakoztak hozzánk.
- Lysander is játszik, úgyhogy eljöttünk meghallgatni őket...
- Na meg én vagyok ma a fuvaros - kacsintott a barátja.
- De csak azért, mert nagyon kedves vagy - ölelte át. Szinte már majdnem féltékenyek lettünk, de aztán megjelent Letti is mellettünk.
- Sziasztok lányok! Van itt egy szabad asztal, gyertek üljünk le! - megfogta a karunk és átrángatott minket a sokaságon és valóban egy szabad asztalhoz vezetett, amin volt egy tábla, hogy "VIP".
- Ide mi nem ülhetünk! - kiabáltam, de vagy nem hallották, vagy nem érdekelte őket. Elfoglaltuk a helyet és Letti hozott mindenkinek italt. Természetesen megrendelés szerint.
- A csapos adott kölcsönbe egy tálcát, hogy ne kelljen fordulnom az italokért! Majdnem leöntöttem valakit mondjuk.
Kiosztotta a piákat és egy koccintás után lehúztuk poharainkat.
- Vajon kinek szólhatott a "VIP"? Nem volt semmi utalás arra, hogy lenne ilyen jegy! Lehet a srácoknak van fenntartva?
Csak a mondataim felét hallották, de épp elég volt, amikor a Castiel-ék lejöttek a színpadról és lekiabált a vöröske bennünket, hogy nem viccből van szabadon tartva ez a hely.
- Ugyan! Elférünk mindannyian!
A továbbiakban egy DJ játszott zenéket. A tömeg negyede nagyjából távozott. Lehetett normálisan levegőt kapni, akkora zaj már nem volt így mondhatni értelmesen megértettük egymást.
- Nagyon jó koncert volt mellesleg srácok! - ölelte át Castiel-t Letti. - Iszonyat jól gitároztál!
- Hmph... Ugyan! Ez csak természetes.
Flegmaságból 5*. Tény, hogy igaza van Letti-nek. Baromi jó koncertet adtak.
- Ezután hova mentek? - érdeklődött Priya. Unta már az ücsörgést itt. Ha kell ő most távozik és beugrik egy karaoke bárba tombolni.
- Hova menjünk srácok? - szavazást tartottunk, karaoke, egy közeli bár és Castiel háza között. Végül eldöntöttük, hogy a vöröskéhez megyünk, mert ott mégiscsak ingyen lehet fogyasztani. Illetve biztonságosabb is, mint elmenni valahova. Meg akkor már, ha nem más lehet ott is aludni.