Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
Mélyrepülés

Takaríts!

Kawachan · 4 hónapja
- Mellesleg, hogy telnek a napjaid ebben a suliban? Még nem tudok sok mindent.
Éreztem, hogy egy hosszú beszélgetés elébe nézünk, de nem bántam, ellenkezőleg, örültem, hogy újra társaloghatunk.
- Mint minden iskolában. Néha ugyan történnek ilyen-olyan dolgok, de nem is az a fontos. Inkább, ami a sulin kívül történik - rám csodálkozott, tudtam, érdekli a következő rész, de hamar azért az útra koncentrált. - Havonta, általában minden hónap 15. Napján tartunk egy társasos délutánt, független attól, hogy suli van aznap...
- Ezt értsem úgy, hogy iskola időben eljártok inni? - ez már egy fokkal mérgesebb kijelentés volt.
- Nem-nem! Esküszöm! Maximum egy sört szoktak inni a fiúk, de ha senki nem hoz, akkor általában eltekintenek tőle - igen, volt már olyan alkalom, hogy lebeszélték Lysanderrel és végül nem hozott semmit, csak magát. Nem volt kellemes feltétlenül mindenkinek ásványvizet kortyolgatni. Kérdezhetnéd, hogy miért nem mentünk el akkor boltba... Hát... Ez egy "hülye" szabály, amit kitaláltunk. Ami nincs, az nem vesz részt a partyn sem. Nehéz volt ugyan rájuk erőltetni, de ennek legfőbb oka, hogy ne az legyen valaki megérkezik, elfelejtett valamit venni vagy hozni magával és akkor nagy sokára talál vissza csak, mi meg nem kezdünk el addig játszani. Egyszer eljátszottuk ezt, több alkalom nem akadt. Úgyhogy legalább egy dobozost szoktak a kabátjúkba rejteni, én meg igyekszem legalább egy üveg valamit venni, az üdítő mellett.
- Rendben van. Értem. "Egy sör, nem sör."
Hamarosan megérkeztünk a házához. Valóban nem lakott messze tőlünk.
- Ohh, szóval ide költöztél? Láttam már párszor ezt a lakást, tekintve, hogy itt lakom. Néha az ablakon is belestem, mert tényleg hívogató.
- Igen, ezért is vettem meg. Yumi, lenne kedved ház avatni velem?
Elnevettem magam és csak egy "persze" jött ki számon. Elővette a kulcsát és kinyitotta nekem az ajtót. Még akadtak bedobozolt dolgok, illetve kisebb csomagok. Néhol poros volt eléggé a lakás, de a fürdő, vagyis amennyit láttam belőle, patyolat volt. Gondolom, ott kezdte a takarítást. A tisztaság mindig is fontos volt a számára mind a ház, mind a mga személyében. Edzésekről is csak ugy távozott, hogy lezuhanyzott és felvett másik ruhát.
- Nagyon szép ez a lakás. Örülök, hogy ide költöztél. Ugyanakkor még fér rá egy kis takarítás - húztam végig az ujjam az egyik polcon és mutattam az arcába.
- Tudom, tudom. De még egy hete se vagyok itt, ne bánts ez miatt. Hamar rendbe rakom a lakást.
- Még azelőtt tedd, hogy teljesen kipakolod a holmid - vigyorogtam. - "Ne csinálj magadnak felesleges munkát", ahogy apám mondaná.
- Heh, rendben, rendben, nem fogok. Ah... Mihamarabb be kell fejeznem, hogy neki lássak a papír munkáknak... 
- Hagyjuk most a ház avatót. Segítek takarítani és kipakolni - úgy sem hoztam ma sem kulcsot magammal... Vagyis asszem... Nem találom sehol...
- Köszönöm - megölelt és elindult egy ajtó felé, ami mögött különböző tisztításra alkalmas dolgokat lehetett találni. - Itt van, gondolom, minden, amire szükségünk van.
- Várj! Rosalia itt van a koleszban, áthívom őt is. Hárman mégis gyorsabb.
Bólintott, én pedig tárcsáztam a számát. Nem kellett neki sok győzködés, bár lehet elfelejtettem neki említeni, kihez is jön. Csak annyit mondtam, hogy egy barátomnak kell egy takarítási mérnök. Úgyhogy elég nagy meglepetés érte, amikor megjött.
- Öhh... Igazgató úr? Kawachan azt mondta jöjjek erre a címre, de akkor lehet téves... - pánikolt szinte be.
- Nem, jó helyen jársz - mutatott hátra, ahol én éppen pakoltam kifele azokat a dolgokat, amik kellenek majd nekünk.
- Kawachan! - rohant be hozzám, majdnem fellökve Ryan-t. - Hogy kerülsz te ide?
- Természetes dolog segíteni a barátainknak. Mégha most ő is az igazgató.
Hamar eljutottak hozzá szavaim és nem kellett nagyobb magyarázatot adnom. Bizonyosan rájött, régebről ismerem és nem most találkoztunk először.
- Ohh, akkor vágjunk is bele! - nézett körbe, majd teljesen elszörnyülködött. A fürdő nyerte el egyértelműen a tetszését, bár az ellen is tudott kifogásokat gyártani. - Oké! Kezdjük a konyhával!
Belépésünk pillanatában nem sejtettük, hogy 2 órát is igénybe vesz majd. Ryan addig a saját szobájával foglalatoskodott, hogy legalább az rendben legyen. Nem volt akkora por benne, mint amennyire gondoltuk, de kellett azért törölgetni, pókhálózni, az ablakot letakarítani. Szerencsére mindegyik szobában parketta volt.
A takarítás eléggé kimerítő időtöltés lett, Ryan amikor végzett a szobájával rendelt egy pizzat, hogy éhen mégse haljunk. A fél órás késés miatt megkaptuk 80%-os áron. Így még jobban esett.
- Mellesleg, hogy hogy igazgató lett? És miért a mi sulinkban? Csak nem Kawachan miatt? - bökött oldalba.
Mindannyian leültünk a már tiszta asztalhoz. Középen hevert a pizza doboza és mindenki előtt hevert tányéron két szelet.
- Heh, mielőtt elköltöztem volna az egyetem végett itt laktam és tanítottam az általános iskolában. Itt ismerkedtem meg Yumi-val, mint a tesi tanárja. Az edző termet akkoriban szinte csak én használtam. Aztán ő is kedvet kapott hozzá és megkérdezte mikor járok, mert szívesen jönne. Persze, örültem. Majd egy hónap se telt el és Kentin, illetve Castiel is csatlakozott. Ha jól emlékszem ők akkoriban még egyáltalán nem jöttek ki egymással. Castiel sokat piszkálta Kentin-t, mivel, ha nem is gondolnád, de egy sokkal kisebb, edzetlenebb kölök volt, aki szinte "könyörgött" az erőért, mert folyton bántották. Talán ez volt az elsődleges oka annak, hogy elkezdett járni.
Erről már szinte meg is feledkeztem, hogy Kentin milyen volt régen. Letti állandóan piszkálta és Castiel sem hagyott neki nyugtot, de akkoriban még nem volt annyira jó a kapcsolatuk mint napjainkban. Szépen összemelegtek, hogy úgy mondjam.
- Kentin-t valahogy nem tudnám elképzelni kis, nyeszlett kölyökként...
- Pedig az volt! Sokszor ki is nevettük a vörössel az edzéseken. Viszont nem adta fel és meglett az eredménye. Bár, Ryan, te is sokat tettél hozzá az önbizalmához. Nélküled nem biztos, hogy elérte volna ezt a fejlődést - néztem a pizzaja felét elfogyasztott férfira. Amint befejezte a mondókáját elkezdett befele lapátolni. Mi tagadás, éhes volt. Ahogy mi is. Úgyhogy egy darabig nem téptük a szánk és mi is ettünk.
Az "ebéd" befejeztével - nagyjából 2 óra lehetett - folytattuk a folyosón a munkálatokat. Bár az lényegesen egyszerűbb volt. Csak pókhálózás és felmosás, bár az mindegyik helyiségben szinte, csak a raktárból nem.
- Mellesleg mióta tegezed? - kiváncsiskodott Rosalia, mire fogalmam sem volt, mit is válaszoljak. Nem tudom mikor tegeztem le először. Csak megtörtént. Barátibb lett a kapcsolatunk majd szinte testvérként kezeltük egymást. Végül is, ő is örült neki, meg én is.
- Nem tudom, már jó ideje.
Amikor tényleg végeztünk már szinte mindennel Ryan ki akart fizetni legalább egy keveset Rosalia-nak a munkájáért, de a lány nem fogadott el pénzt, hisz ez csak egy "baráti segítség" volt. Én még maradtam egy kicsit. Ittunk egy kávét és folytattuk a csevejt.
- Olyan furi, hogy ebben nincs emelet, de nem lehet panasz, mert nagyon jó ház és így kitakarítva még ezerszer jobb.
- Igazad van. Nagyon köszönöm a segítségetek. Nélkületek nem végeznék ilyen hamar és még holnap is csak zacskós kaját ennék, mert a mocsoktól nem férek hozzá semmihez. Igazán hálás vagyok.
- Ugyan! Bátyó, ennyit elvárhatnál a hugicádtól, hogy nem hagy a porban fetrengeni - mosolyogtam, és a pizza-s dobozt leraktam a kuka mellé, hisz nem fér bele. - Majd ha viszed ki a szemetet ezt se hagyd itt.
- Oké, oké. Meddig maradsz?
- Hát... Már otthon van anyu, úgyhogy be tudok menni és nem is akarom, hogy aggódjon - elköszönés képp megöleltem és jó papír melót kívántam a hétvégére, illetve ha kedve támad nézzen be hozzánk is majd. Persze csak mint barát és edző társ. Vette a lapot majd elindultam hazafele.
Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!