Tűbe tűzve

Hol is tartottunk? Ja, igen, a konditerem. Szokott oda járni néha napján egy-egy pasas valami cégtől, hogy ilyen-olyan izom erősítőket árusítson, de általában csak feltart minket az edzésben. Se én, se a srácok nem érdeklődtünk az ilyen szerek után.
- Hahó! Kawachan! Indulnunk kell kémiára! - kiabált a fülembe Priya, mintha a 10 perces szünet nem lenne elég arra, hogy átkússzunk a szomszéd terembe.
- Oké..., rendben - felkeltem a padból. Körbe néztem és ahogy láttam nem én vagyok az egyetlen lustaság a mai napon. Valószínűleg a bent maradt Amber is a tegnapi nap után nem nagy kedvvel jött iskolába.
- Ohh, Kawachan, szia! - szólt hozzám, amint észrevett. - Hát ez a mai óra! Nem hiszem el, hogy a fergeteges tegnap után most ennyire rosszul indult a nap.
Hát... El tudtam volna képzelni rosszabb kezdést is, de azt hozzá kell tenni, hogy ezek a "vöröske" általi mini bántalmazások - ha nevezhetjük így - egyre inkább elszaporodnak.
- Kawachan! Induljunk, mert mindjár becsöngetnek! - újra belémkarolt Priya, és effektíve, átvonszolt kémiára.
Tudni kell, hogy utáltam a belőle kifolyó elméleti hálót. Keverjünk össze dolgokat, és ami nem robban fel, vagy nem olvassza ki az üveget az annyira nem halálos. Maximum felírjuk miket rakunk egymásba.
Erre természetesen egy olyan válasz lenne, hogy bizonyos kombinációkkal a sulit is fel lehet robbantani, de kötve hiszem hogy az a minigrammos mennyiség, amit felhasználunk általában, elég lenne ehhez.
- ... elaludt? Nyitott szemmel?
- Talán csak elbambult az élet nagy dolgain... Tudod, gyakran megesik vele.
Tényleg! Középen ültem. Baloldalamon volt Kentin, jobbon pedig Priya. Ahogy már korábban is említettem, nélküle nem bírom az órákat. Egyszer még valaki egy pletyka hálózaton is megosztott egy fotót, amin egymásba karolva mászkálunk és a cikk írója ezt rendellenességnek fogta fel, mert a komfortzónánkon belül voltunk és ez már magas fogú perverzitásnak minősül. A történetet a tanárok csak a folyosóról hallották. Egyből behívattak minket, hogy mi áll a dolgok hátterében, mire megmagyaráztuk, hogy a mi esetünkben ez még nem esik túl semmilyen határon. Nagyjából két héttel a cikk lekerülése után Nina - egy alattunk járó diák, aki szintén DÖK tag volt - bevallotta Melody-nak a cselekedetét és feladta magát. Kapott egy szóbeli figyelmeztetést, ami ebben az esetben mondhatni semmit sem jelentett. Mindenesetre okozott nekünk pár vicces napot. A diákok, akik látszott, hogy olvasták a cikket és úgy figyelnek minket, mint vénasszony a járókelőt, kaptak egy minimális jelenetet az állítólagos kapcsolatunkból. Ez mindössze egy érzéki ölelést és egy puszit tartalmazott, ugyanakkor mi jót nevettünk a későbbiekben rajtuk.
- Itt vagyok... Itt vagyok, csak... Éppen elemeztem mi lenne ha ként és ciánt kevernék össze magnézium és foszforral.
- Eh... Ez elég érdekesen hangzik - szólt meggyőzően Kentin, mint akit szintén érdekelni tudna egy ilyen kísérlet. Tudja ő az összes elemet, de amikor a vegyítésre kerül a sor elveszti a fonalat. Bár nem csodálom. Borzalmasan tud kinézni néha egy-egy képlet, a másodfokú egyenletet is jobban szeretem ezeknél, mert annak megvan az alap logikája és összetevője. Kémia esetében viszont muszáj megismerni és megtapasztalni a dolgokat mégha azok meg is tudnak ölni. Erre gondolhatnak vajon amikor azt mondják "kis mennyiségben gyógyszer, nagy mennyiségben halálos"?
A mai órán konkrét dolgot nem csináltunk, csak elméleteket vettünk, ami elég tömör és unalmas volt.
- Nos, gyerekek! Amint a képletből is látható, az egész sor a visszájára fordul, az elemek helyet cserélnek...
Kentinre néztem, aki éppen annyit értett mint én, Priya pedig próbálta rövid jegyzetekbe szedni azt, amit elmond a tanár. Hogy hogyan fogja a későbbiekben értelmezni az egy nagyon érdekes kérdés. Fél szemmel belepillantva nem sokat értettem belőle. Tényleg erről beszél a tanár, amit leírt a füzetébe?
- Ha jól figyel... - megszólalt a kicsöngő, ami éppenséggel egy filmből lett kivágva. Jelen pillanatban ez felrázta a társaságot. - Nos, ebben az esetben a következő órán folytatjuk.
Hallani lehetett a többség sóhajtását, amint épp megnyugszik a tudatuk, és készen állnak egy dupla francia órára. Mi tagadás... Még én is örültem neki.
- Kawachan! Nem jössz el velem a büfébe? - kérdezte Kentin, mire bólintottam neki csak. Muszáj volt magamhoz térnem a fergeteges óra után.
- Én is jövök veletek! - futott oda hozzánk nagy lendülettel Amber. - Muszáj vennem valami élelmet, mert elfelejtettem hozni magammal. Anyukám hamarabb kellett, hogy dolgozni menjen, és nem készítette nekem elő. Én pedig automatikusan így nem is gondolok rá, csak mikor...
- Értjük, értjük! Gyere nyugodtan - zárta le gyorsan a magyarázkodását Kentin. Amber alapvetően velünk kedves. Na jó, talán ez túlzás, inkább az a helyes kifejezés, hogy nem vagyunk rosszban. Tavalyi évben még akadtak összetűzéseink egymással. Nem komolyak, csak gyermeteges megmozdulások. Aztán egyszer helyre raktam és mikor megtudta, hogy kondizom - meg testnevelés órákon is azért előbújt ez - sokkal visszább vette a lendületét velem szemben, tán annyira, hogy megpróbál barátságos lenni. Bár tapasztalom, mindenkivel egyre jobb kapcsolatot ápol, kivétel ez alól a "vöröske". Amikor Amber kedves akart lenni vele, egyszerűen szólva átlátott a dolgokon és megmondta a lánynak "hamis személyiséggel ne kerülj elém, bár az eredeti és épp elég szánalmas... Inkább ne is szólj hozzám", hogy ezekután a babáját miért tette tönkre, márha valóban ő volt, az egy indokolt kérdés.
- ...óra szerint még van 10 perc, de nagyon hosszúnak tűnik a sor.
- Kawachan! Ébresztő! - észrevette Kentin, hogy elbambultam.
- Szerintem nem fogunk sorra kerülni - adtam tudtukra. Lehetetlennek tűnt a pillanatban ez a csata. - Vagy ha bele is férünk pont, akkor meg már nem lesz semmilyen étel.
Igazat adtak nekem, úgyhogy visszamentünk a kettes teremhez.
- ...a szőkeségnek már kaja se jut.
Ennyi jutott el a fülemig a zsivalyban. Valószínűleg a többiek nem hallották meg, de jobb is. Mindannyian ismerjük ezt a hangot és személyiséget. Nehéz két emberrel jó kapcsolatot ápolni úgy, hogy ők nincsenek jóban. Ezt az egyet be kellett látnom Amber és Deborah kapcsán. Utóbbi felettünk járt, néha beugrott Castiel-ék bandájába segíteni mint énekes, de a fiúk úgy határoztak, hogy a saját dalaikat maguk adják elő, illetve egy pasi bandába maximum a manager lehet lány. Azt pedig nem vállalta el, úgyhogy maradt az egyedüli pasi osztag, akik, hozzáteszem, a két francia órán meg sem jelentek, legalábbis Castiel és Lysander, akik hozzánk jártak, nem voltak sehol. Gyanítottuk, hogy már lementek a szünetben és a beszűrődő hangok is ezt támasztották alá, de nem gondoltuk volna, hogy csak így elengedik őket, még a hangos bemondóban is szó volt róla. "Senki ne közlekedjen a lépcsőnél, mert fontos próbák zajlanak a pincében."
Maga Deborah ezen év elején lett áthelyezve. Jól kijött az osztálytársaival, de nem habozott más osztály beliekkel isnmegismerkedni. Nyitott személyiségnek számított, akivel jól el lehetett beszélgetni, de - teszem hozzá így halkan - néha többet mondott a kelleténél. Amikor havonta társas esteket tartunk ő is mindig a résztvevője már. Kivételes eset volt a tegnapi. Pedig tudott róla, de lehet közbejött neki is valami. Lysander megértem, hogy lemondta. Ő neki most fontosabb a zenekari próba, akárcsak Castielnek. Alexy és Armin családi programon vettek részt.
Felvetődhet benned a kérdés... Miért pont hétköznap tartjuk? Hát... Van, aki kollégista és hétvégére ezért nem hívjuk be. Ez a legegyeszerűbb indok, bár kezdetben a szüleimet azért zavarta, hogy "banzájkodunk" a hét közepén, de pár hónap után már egészen megszokták.