Újítsunk!

Bár ne kérdeztem volna. Besétált abban a pillanatban az ebédlőbe egy - valójában eléggé - sármos, 30-as évei elejében levő férfi.
- Szép napot minden kedves diáknak! A mai naptól fogva én veszem át az iskolát, mint igazgató! - hangja csak úgy zengett a teremben. Nagy meglepődésünk okán nem is tudtunk erre hogyan reagálni. Nem mintha lett volna bajom a régi igazgatóval, de lássuk be már kiöregedett a szakmájából és a technikai fejlődést is nehezen viselte. - Szóval a mai naptól kezdve eszközölünk némi változtatást. Mint azt tapasztalhatjátok a mai ebéd sokkal jobb mint a tegnapi. Megválasztásom előtt néhány nappal indítottam egy pályázatot, aminek a célja az volt, hogy az iskola fenntartója megkapjon minden lehetséges támogatást az újításokhoz, amiket meg akarok valósítani - fogalmam sincs, hogy mondta végig egy levegővel ezt a mondatot. Előtte szónokként dolgozott vajon, vagy mi a szesz? - További fejlesztéseket a napokban elkezdünk, úgyhogy kérném, aki tud valamiben segíteni a kollégáknak járuljon hozzá.
Tény, hogy az étel pompás, és ha nem jelent volna meg azt hinném új szakács van, de így az egész történet új ruhába került.
- Ez érdekes volt - ült le mellénk Nataniel.
- Tényleg! Te biztos tudtál róla! - csattant fel az asztaltól Rosalia.
- Hallottam dolgokat, de én is csak azt hittem új tanár jön. Nem számítottam rá, hogy menten igazgató is lesz.
Rosa visszült a helyére és nyugodtan próbálta folytatni az evést.
- Szerintem teljesen mindegy ki ül abban a székben. Attól még, hogy csinál némi változtatást, nem hiszem, hogy valójában nagy dolgok fognak történni - magyaráztam meg a többieknek, mint akit teljesen hidegen hagy a dolog.
Az étkezések végeztével távozott osztályunk egy része a suliból. Sokak maradtak plusz órák miatt vagy a koncert próba végett. Folytattak le különböző megbeszéléseket egymással és hasonlók.
- Szia Priya! Majd holnap találkozunk!
- Szia Kawachan! - integettünk egymásnak majd elindultam a kávézó fele.
Utoljára nem is tudom mikor voltam inni valamit. Talán az év elején. Akkor még úgy nyugodtabb idők jártak. Megtehettük, hogy beülünk suli után inni valamit. Nosztalgiázás képpen bementem, hogy igyak valami meleget.
- Jó napot! Egy forró csokit kérnék - adtam le kis rendelésem a pulthoz érve.
- Máris adom. Addig kérem foglaljon helyet.
Eléggé üres volt még, talán ha két vendég ücsörgött csak bent. Bár ez nem meglepő, hisz az emberek javarésze még dolgozik.
- Nem hiszem el, hogy elfelejtettem kulcsot hozni magammal...
Még csak 11 óra múlt. Anyum 2 óra körül végez a munkában és fél 3-ra ér haza. Addig el kéne valamivel foglalni magam. Felvetődött bennem a kérdés, vissza menjek-e a suliba tanulni vagy hallgatni a koncert próbát, bár utóbbinak a srácok valószínűleg nem örültek volna. Utálják, ha megzavarják őket a próba alatti koncentrációban. Legtöbb esetben még a pince ajtaját is bezárják, így csak kintről lehet hallgatni.
- Egy forró csoki - mosolygott rám a felszolgáló srác. Ezt tanítják neki. Mindig legyen kedves a vásárlóval.
Kifizettem és elkezdtem kanállal leenni róla a habot, a maradékot pedig hozzá kevertem. Amint egy picit csökkent a hőmérséklete nyugodtan ittam meg.
Ekkor jutott eszembe, hogy Priya-tól nem kértem el a füzetét, úgyhogy írtam neki egy üzenetet, hogy a következő oldalakat fotózza le nekem, majd kibogarászom.
Az ital elfogyasztása után távoztam is. Az utca elég őszies volt. Nem esett még idén hó. Nem mintha annyira szeretném a havat vagy a jeget.
- Kawachan? Hát te? - bújt elő mögülem kék hajú barátom.
- Hát én! Ittam egy csokit, hogy felmelegedjek a hazaútra.
- Akkor már elkéstem... - mondta lehangoltan.
- He?
- ...az én feladatom lett volna... - majd szorosan átölelt -, hogy jól felmelegítselek - nagy nevetésben tört ki ekkor.
- Ahj, Alexy - vele nevettem, majd miután elengedett elindultunk a házunk fele. A kolesz is a park másik felén volt, úgyhogy ilyen szempontból ez csak szerencsésnek mondható. - Armin-t hol hagytad?
- Ah, ezt nekem kéne kérdeznem. Azt hittem ti vagytok mindig együtt.
- Igen, amikor épp játszótárs kell neki - hozzátettem volna még, hogy minden ellenére elég felszínes a kapcsolatom a tesójával. Nem lehetne igazából semmiféle kapcsolatnak nevezni. Játszunk, dumálunk, szórakozunk is, de ettől függetlenül egy nagyon üres dolog. - Mellesleg mit szólsz az új igazgatóhoz?
- Mit szóljak? Ez a Ryan érdekes forma. Kiváncsian várom az újításait.
Hihetetlen, hogy megtudta a nevét. Az első "találkozáskor" én nem hall...
- Ryan? Milyen Ryan? - olyan ismerősnek hangzott ez a név...
- Arról fogalmam sincs. Örülök, hogy ennyit megtudtam róla a stílusán kívül. Meg valószínűleg úszó bajnok egy ilyen tüdővel és testtel - vigyorodott el.
- Nah, a végén még szeretni fogod - mosolyogtam rá. - Csak aztán óvatosan, kitudja, lehet házas.
- Nem baj, maximum titkos kapcsolatban leszünk - egy nagy nevetés töltötte be a parkot mielőtt kiértünk volna. - Jó legyél, holnap találkozunk! - köszönt el és elindult a koleszba.
Hány óra is van? 12:30... Már szinte jó... Ha nem lenne ilyen hideg az idő talán egy picit jobb lenne.
- Kizártak a házból Kawachan? - nézett rám meglepődve Lysander, amint álltam az ajtó előtt.
- Mi? Nem-nem! Csak otthon hagytam a kulcsomat és anyum kettő óra után végez csak a munkahelyén.
- Oh, értem. Akkor kitartást.
Majd elment. Gondolkodtam egy pillanatig, hogy utána megyek, de lássuk be, nem sok értelme lett volna. Akár sétálhattam is volna egyet, vagy elnézhettem volna a bazárba, hátha van valami érdekes, vagy ihattam volna még egy forró csokit. Na, egyik sem történt meg, csak vártam a ház előtt, a padkára ülve, elléggé hideg volt. Közben elküldte Priya az oldalakat. Egyik unalmasabbnak tűnt mint a másik, de mit lehetett tenni? Muszáj voltam leírni.
Az idő nagyon lassan akart eltelni. Az utcák szinte üresek voltak és csak néha meglátván egy-egy kóbor cicust adott egy kis örömet. Nekem sajna nem volt állatom. A szüleim úgy voltak vele, hogy az állatoknak kint a helye, és abból kifolyólag, hogy nincs udvarunk, ez elképzelhetetlen volt.
Ha már háziállatok... Egyszer voltam Priya-nál, soha többet nem megyek, miután láttam mekkora kígyót tart az akváriumában, ami néha nem csak odabent van, hanem ki is engedi, sőt mesélte, hogy régen megpróbálta megsétáltatni is, de az emberek egyetemes pánikban törtek ki, még a rendőröket is kihívták. Szerencsére egyikőjüknek sem esett baja és Priya megtarthatta az állatkáját.
Nem arról van szó, hogy nem szeretem a kígyókat, de... Enyhén szólva para, hogy egészben le tud nyelni.
Jó dolog ennyire el elmélkedni, csak úgy telik az idő és azon kaptam magam, hogy anyu szólongat.
- ...felkelni, hogy be tudjunk menni? Megint otthon felejtetted a kulcsodat? - kérdezősködött, de csak nyugodtan felálltam és felvettem a táskám, valamivel arrébb álltam, hogy ajtót nyisson. - Milyen napod volt?
- Új igazgató lesz - mondtam teljesen unottan és rátéve egy lapáttal még ásítottam is egyet.
- Ohh, tényleg? Férfi vagy nő? Mennyire idős?... - ilyen és még ehhez hasonló kérdések hangzottak el a nappaliba érve.
- Valalmi Ryan a neve... Szerintem max 35 éves és Alexy állítja róla, hogy rendszeresen eddz, valószínűleg úszik.
- Na! Akkor egy nem mindennapi ember, az biztos!
Persze... Anyukám nem ismerhette ezt a nevet. Hány éves is voltam akkor? 13-14? Alig hihető el, hogy Ryan ennyi idő alatt mennyit változott. Ne aggódj kedves olvasó, egyszer talán lesz alkalmam megismertetni veled. Bár ha teljesen új stílusba költözött, aligha lesz alkalmam vele társalogni. Így hogy igazgató meg méginkább pláne.
Ryan ugyan ebben az utcában lakott amikor még általánosba jártam. Gyakran találkoztunk, hiszen az általános iskola egyik tanára volt. Testnevelés tanár, ráadásul. Mindig elégedett volt velem, illetve a hozzáállásommal. Ha nem tartott délutáni edzéseket a fiúknak akkor gyakran együtt jártunk haza. Aztán újra elkezdte az egyetemet, és elköltözött. Azóta nem is láttam, de most újra feltűnt. Kiváncsi vagyok mennyi maradt meg belőle.